Beszéljek a chatnyelvről diákoknak, hív Fekete László tanár úr. Bajára tartok. A busz 5.45-kor indul, betér minden faluba, a felszállók még alig ébredtek fel, s rögvest el is bóbiskolnak, Tasson 5 perc szünet, 9.20-kor érkezünk Bajára. A Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjában főleg érettségi előtt álló gimnazisták várnak, láthatólag meglepődnek, hogy hányféle szempontból láthatjuk és kutathatjuk a spontán írásbeliséget. Munkaebéd (tojásos galuska friss salátával) az Eötvös József Főiskolán, majd robogunk a déli határ felé, Bácsbokodra. Itt általános iskolások várnak. Velük inkább beszélgetek. Kiderül, hogy csaknem mindenkinek van mobilja, és neteznek is rendesen. – Baján öten várnak a buszra, amikor odaérek. De legalább huszadiknak szállok föl. Valahogy mindenki előz. Nem tudok lökdösődni. Azért jut ülőhely. A többség csak a szomszédos településekre utazik. Egy kosárban kiscsirkék csivitelnek. Olyan ez, mint a közép-amerikai „csirkebusz” (a csirkék Tassig utaznak). Egy kislány kéri a „kabiját” (kabátját), kinézve ilyen feliratokat látok: Kalocsapágy, Akta-kukac, Csokizó… és rengeten házon ezt: Eladó. – „Csirkebuszra” emlékeztet, de nem éri el a laoszi buszkalandot, amikor Vientiane és Louang Phrabang között egy nagyon leharcolt VIP-busszal közlekedtünk (a csomagtartóban csirkék). Ránk esteledett, nem láttunk semmit. Egy amerikai srác előrement, majd azzal jött vissza, hogy elromlott az akkumulátor, a sofőr vakon, érzésből vezet (a kanyargós, rossz, szakadékokkal tűzdelt hegyi úton). Ugyan volt velünk egy buddhista szerzetes, de azért aggódtunk. Az amerikai egy darabig mobiltelefonjával világított a vezető feje fölött. Végül meggyőztük, hogy álljon meg, és addig ne menjen tovább, ameddig nem szerez aksit. Már 12 órája voltunk úton, és három órát várakoztunk. – Hazaérve Bajáról a 77-es trolinál is sorakozni kell a bérletfelmutatás miatt. Sokan voltunk, senki nem tolakodott. Van remény.
Itt hozzászólhat!
ápr
20
